Most érkezett el az idő arra, hogy írjak olyan dolgokról is, amiről eddig nem akartam… Én úgy gondolom, hogy sok konfliktus nem oldódik meg azzal, hogy kivisszük a kirakatba, sőt. Magamat olyan embernek tartom, aki inkább elkerüli azokat, akikről rossz véleménnyel van, mint hogy kitegye magát vitának, veszekedésnek. Gondolom ismeritek a mondást: ne vitatkozzatok hülyékkel, lealacsonyodtok a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. Annó, 9 évvel ezelőtt volt szerencsém internetes fórumon megtanulni ezt a szabályt.

Természetesen, mint minden normális ember, nem szeretek fröcskölődni, mocskolódni, ok nélkül bántani másokat, idegeneket vagy ismerősöket okolni a saját személyes kudarcaimért.
Miután a grafomán hajlamaimat kiélhettem itt évek óta, nemvolt szükségem arra, hogy számomra unszinpatikus emberekről megjelent cikkek alatt álnéven kommenteljek. Ha volt valami bajom, itt elpanaszolhattam, ha pedig nem, megtarthattam magamnak.
Sajnos, mint kiderült, nem mindenki gondolkodik így.
Én személy szerint, mikor ez a dolog nyilvánvalóvá vált is, csendben próbáltam magam túltenni a sértéseken. Viszont eljött egy olyan pont, ahol igazán teleszaladt a bili.
Ez a pont az volt, amikor a rám irányuló szitkokból Linda is kapott. Itt telt be a pohár.
Gondolkoztunk mit tegyünk. Én arra szavaztam, elég ha elbeszélgetünk az emberrel, aki ezeket a dolgokat írta rólunk-másokról. Nem akartam erről beszélni, se itt, sem sehol.
Györgyi másképp gondolta. Ő talán akaratosabb, határozottabb ember nálunk.
Sajnos ami a bulvársajtóban megjelent, csak a jéghegy csúcsa. Egy tízmondatos cikk nem lehet tényfeltáró a borsban, a velvet sem az oknyomozó újságírás iskolapéldája… Persze, nem is ezért jár hozzájuk az olvasó, az ő feladatuk más…
De, most itt és most: kikérem magamnak azt, hogy olyannal vádoljanak, ami nem igaz.
Először is: ezt az illetőt nem hagytam cserben, mert soha nem voltunk barátok. Munka kapcsolat sem nagyon volt köztünk az utóbbi években. Én sem vele,sem mással érdekből nem barátkoztam. Főleg, hogy nem igazán tudom azt sem, mi előnyöm származott volna a vele való barátkozásból.
Másodszor is: rendszeresen hallgattam ismerősöktől azt, milyen hangnemben és mit nyilatkozott rólam, mégsem fontolgattam bosszút. Ráhagytam.
Harmadszor is: ez az ember nem csak engem, Lindát és Keleti Györgyit illette mindenféle jelzővel, hanem idézem: Karsai Zita igénytelen állat és álszent ribanc, Beke Ivett egy olcsó kurva akinek nincs nyaka és férfi teste van, Voksán olyan mint egy transzfesztita, Kustánci Lia azt sem tudom ki, de olyan szegény, mint egy póniló. Nevetséges! Főleg Kis Hegedűs Réka. Az összes egy pénzért házhoz rendelhető kurva.
Ellenben magáról ezeket írta: gyönyörű törékeny nő, És nem álszent, mint a sok Bódi Szilvi féle…Ő sosem tagadta meg mit csinál!

Szerintem jobb lett volna, ha ezeket sem álnéven írja, megtagadván saját véleményét, hanem a saját polgári nevén, és akkor nem került volna ilyen helyzetbe. Kíváncsi lettem volna, ezek az emberek vajon mivel érdemelték ki ezeket a jelzőket? Kíváncsi lettem volna, meddig folyt volna ez a cirkusz, ha Linda (akinek ezúton is gratulálok a talpraesettségéhez és a lélekjelenlétéhez) ki nem ugrasztja a nyulat a bokorból.
Bátorság volt-e beismerni ezt? Nem, én félelemnek nevezném, félelem a ismeretlentől, attól vajon mit tesz az az ember, akit megbántottunk! Vajon perre megy, vagy hallgat az igazáról? Jobb-e beismernem, vagy rosszabb ha rám bizonyítják?
Nem ez a bátorság! A bátorság az, ha valamit teszel: vállalod a következményeit, nem pedig a legjobb védekezést, a támadást használod.
A bátorság nem hazugság, nem szemfényvesztés, nem önsajnáltatás, nem mosakodás! Nem mások befeketítése és magam fényezése! Nem a mártírkodás, nem… az sem bátorság.
Bátorság az: magad tenni az életed jobbá tételéért, becsületesen dolgozni. Bátorság lenyelni mások sikereit akkor is, ha úgy érzed te többre lennél képes náluk! Bátorság túllépni az irigységen, felülemelkedni a posványon.
…Bátorság volt kitenni ezt most, mert tudom, mit kapok majd a pofámba… De meg kellett tennem: magamért, Lindáért és azokért az emberekért, akik engem sosem bántottak.