Hogy jöttem lefelé egykedvű, vén vizeknek
Folyásán, vontatóim már nem jöttek velem:
Lármás rézbőrű raj közt céltábláúl sziszegtek
Bepingált cölöpökhöz nyílazva meztelen.
De hogy mi sorsra jutnak, mindegy volt nékem ez,
S hogy búzám belga búza, vagy hogy gyapotom angol, -
Alighogy véget ért a parti, furcsa hecc,
Vizek szabadja lettem, ki vígan elcsatangol.
És tél jött, szörnyü zaj közt s engem, kiben siket
Csend hallgatott tunyán, mint a gyermekagyakban,
Felvett az ár: s ha süllyed egy málló félsziget,
Nem szállhat a habokba dicsőbben és vadabban!
Kegyes volt a vihar: a tengerig vetődve
Tíz éjen át lebegtem vidám parafaként
A mélyen, mely a romlás örök hömpölygetője,
S nem néztem: vaksi lámpás vet-é utamra fényt?
Fenyő-ducos begyembe zöld víz lágy íze folyt,
Mint almák hűvös húsa csúszik a gyermek-torkon;
S hányások s bornyomok, sok kékes lomha folt
Letisztúlt rólam és levált a kormány s horgony.
Azóta egyre fürdök a roppant tengerek
Költészetében, melybe csillog csorog és béke
S nyelem e zöld azúrt, hol fulladt emberek
Lebegnek olykor mélán s mintegy gyönyörben égve,
Mert kékes színüket átfesti drága mámor
S ringatja enyhe rengés a réz-szín nap alatt,
S nincs alkohol, csitítóbb, se dal, mely ily puhán szól,
A rőt s rosszízü vágyak ettől megalszanak!
S villámtépett eget s tölcsért, mit a vihar hajt,
S a mélységek hintáit s kanyargó áramát
Láttam s az alkonyt s hajnalt: ez izgatott galambrajt,
S olyast is, mit az ember, ha sejt is, sohse lát.
Láttam sülyedt napot, vad titkokkal befolyva,
Míg alvadt messzeségek violája ragyog
S hallottam, mintha antik tragédiát dalolna,
Messzire elhörgő zajt s mely reszket és gagyog.
S vakító hó-csucsokról álmodtam zöldszin éjen,
Míg messze tengerszemhez rejtelmes útra kelt
Az óceánok csókja: izes áram a mélyben
S mentem vele s a sárga s kék foszfor énekelt.
És át sok hónapon, mint ha dagály robog
A sziklahátak ellen: holdkóros vízi csorda,
Rohantam, nem törődve, hogy szentszüzes fokok
Ragyogó lába zúz és orrom elsodorja.
S találtam tengeren túl s alúl a horizonton
Párduc-szem fényű és virágos szigetek
Kék és furcsa raját, hol ostorként kibomlón
A pőre nép fölött szivárvány libegett.
Láttam maró mocsárt, hol mint egy szörnyű hálón
A sás közé akadt Rém poklos teste reng,
És vizeket rohadni örök szélcsendben állón,
S örvényt, mely tág kerékben az égaljig kereng.
Gleccsert, ezüst napot, gyöngyházhabot, parázs
Eget, sok reves roncsot, mik barna öblön úsznak,
Hol szörnykigyókat kínoz az élősdi marás
S enyhűlni bús szagú vén görbe fákra kúsznak.
S a gyermekeknek én beh szívesen mutatnék
Halat, minőt találtam, aranyból s énekelt,
S züllött utamra olykor rózsát sodort a tajték
S olykor hizelkedőműl édes szél lengve kelt.
S olykor a minden tájak únottja, pólusok
Bús kószája: a tenger, míg ringatott panaszlón,
Beszórt árnyék-virággal, mely kén-szájjal susog
S térden e vak virág közt merengtem, mint egy asszony.
S ringtam, kóbor sziget, és szennyükkel bekentek
Szőkeszemű sirályok, csetepatés család,
Ringtam s némely tetem tört testemen pihent meg,
Majd elhagyott sülyedve: aludni még alább…
Imé, ez vagyok én! züllött hajó, hináros,
Kit elvitt a vihar élőtlen étherig,
S zord flotta s békés bárka ki nem halássza már most
Részeg roncsom, mely a vizekkel megtelik,
Im, bátran, párát fújva, mely rajtam ködként kékűl,
Utam kapút az ég izzó falába fúrt,
S zsákmányúl téptem onnan, finom poéta-étkűl,
Izes nap-cafatot s szakadt, nyulós azúrt!
Bitang deszkám belepte a villamos medúza,
S nyaranta apró szörnyek tintás raja lapúlt
Reám, midőn a hőség tűzvesszejétől zúzva
A reszkető bibor lég izzó tölcsérbe nyúlt.
Oh én, ki immár ötven mérföldnek távolából
Hallottam reszketőn a Poklot, mint üvölt,
S kit újra s újra vár a kék és merev távol,
Megvetlek Európa, únt gátú, ócska föld!
Im én! kit túl az égen várt csillagos sziget,
Hol már a mámoros menny örök kapúja nyitva,
S hol végtelen mély éjben arany fénnyel piheg
Alvó madárseregként a boldog Jövők titka!
- De mégis, sokat sírtam: testem hajnal gyötörte,
S kegyetlen volt a hold és keserű a nap,
Már lázas derekam gyötrelmes görcstől görbe:
Bár megszakadna már s benyelné már a hab!
Oh ha van Európában öböl még, melyre halkan
Vágy vonna: kicsi víz az, egy vak tócsa, hideg,
Hol bús fiúcska guggol az ámbrás alkonyatban
S papírhajót ereszt el, mely lepkeként libeg…
Mert kit megfürdetett minden vizeknek búja,
Nem szállhat révbe többé kalmárhajók után,
S jelzászlók és tüzek hívalgó gőgjét únja,
S hogy hídak vad szeme bámúljon rá bután…
Bad luck wind been blowin’ on my back
I was born to bring trouble wherever I’m at
With the number ‘13′ tattooed on my neck
That ink starts to itch
Black gon’ turn to red
I was born in the soul of misery
And I never had me a name
They just give me a number when I was young
Got a long line of heartache
I carry it well
The list of lives I’ve broken
Reach from here to Hell
And a bad luck wind been blowin’ on my back
Pray you don’t look at me
And I pray I don’t look back
I was born in the soul of misery
And I never had me a name
They just give me a number when I was young
Found me with a preacherman confessin’ all I done
Catch me with the devil playing 21
And a bad luck wind been blowin’ on my back
I was born to bring trouble wherever I’m at
Too tough to make some friends
Too tough to make some…
Friends always call you
And lie on the phone
Like they think that you’re tolerant too
But if they could see
What is goin’ to be
And that you’re actually left all alone
I’m trying to prove
What I do’s not for you
It’s for me
Too tough to make some friends
Too tough to make some friends
Well everything changes
It’s all part of the plan
Planning them out of my life
And all I can do
When I’m thinkin’ ’bout you
I just switch to channel two
Well I’m trying to prove
What I do’s not for you
It’s for me
Too tough to make some friends
Too tough to make some…
Hiába susmorogtok a fülembe, ti ágy alatti szörnyek és egyéb csúszómászók! Semmitől nem kell félnem!
“Cause there’s a monster living under my bed
Whispering in my ear
There’s an angel, with a hand on my head
She say I’ve got nothing to fear
There’s a darkness living deep in my soul
I still got a purpose to serve
So let your light shine, deep into my home
God, don’t let me lose my nerve
Lose my nerve”
Mikor leszáll az éjszaka és feljön a hold,
Sápadt fénnyel elborítja a szürke port,
Én érzem, hogy a torkom elszorul,
Mikor az elfojtott vágyak rám törnek vadul.
Olyan kihalt ez a város, olyan üresek a házak,
Lent az utcákon a sötétből majd feltűnnek az árnyak.
Amíg tart az éjszaka, és fel nem kel a nap,
Érzem, addig tart ez a pillanat.
Hiába, már nem hallani a hangomat,
Én érzem, hogy belülről valami mindig fogva tart.
Takard el a szemem, és takard el a szám!
Már nem mozdul a szemem, és már nem nyílik a szám
Egy néma sikoltás, ami belőlem tör elő.
Én még menekülnék, de nincs bennem elég erő,
Hiába üvöltök, már nem hallani a hangomat
Én még menekülnék, de belülről valami mindig fogva tart.
Hiába, már nem hallani a hangomat,
Nem enged szabadon, belülről fogva tart
Ez az álom, ami elkísér újra és újra,
Én lázas arccal, nedvesen, a párnákra borulva,
Remegve ébredek, nem lehet álom,
Magamhoz térjek, én csak azt várom.
Hiába üvöltök, már nem hallani a hangomat.
Nem enged szabadon, belülről fogva tart
Egy néma sikoltás, ami belőlem tör elő.
Én még menekülnék, de nincs bennem, nincs elég erő.
Ellenséges tárgyak
Ellenséges arcok
Hová tűntek a fények?
Mondd, hová is tartok?
Rosszul indul néha egy-egy nap
Ilyenkor az aljas tárgyak ellenem vannak
A parancsnak mind ellenszegül
Gyűlöletük drótként feszül
Ha tehetnék, meggyilkolnának
Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb
Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap
De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom
Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom
Tombol az angyalok dühe
Megcsap a rosszkedv lehelete
Ébren vagyok vagy álmodom
Hogy vendégül lát a fájdalom
És poharamba mérget töltene?
Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb
Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap
De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom
Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom
Nem kell most a fáradt, lágy zene
Fülledt éjszakák ígérete
A szívedet adnád
De a testedet nyújtod
A tested jobban tetszik
Ékszerként csillog
Vad ez az ékszer
Kecses kis játék
Olcsó trófea
Drága ajándék
Mert ha elhiszem, nincs józanság, nincs értelem
De ez sem segít az én rosszkedvemen
Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb
Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap
De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom
Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom
“Ha nyikorog a szekér,
És ködbe’ iázik a szamár.
Lebeg a szögre akasztva az idő,
De a mami ma még haza vár.
Ragad a hajnal, süpped a beton,
És visszafele forog a föld.
Egy angyal zúg le a gangról ,mer’ az Úr
A bánat rozsdás kardjába dől.
Nem tudom a neved,
Csak hallgatom, mit ugat a mély.
Szívesen szánkóznék lefele veled,
De engem nem vonz már a meredély.
Dugd le az ujjad, dőlj meg egy kicsit,
Míg hánysz, én tartom a fejed.
Rakétákat lő a telihold,
S te valahogy nem találod a helyed.
Ajjajjaj,
Egy levelet felkapott a vihar
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Félős nyuszi csak a kalapban.”
Olyannyira tele van a hócipőm, mért van az, hogy minden engem érdeklő dolog akkor van a világon, amikor nekem munkaidő van?
Annyira elmentem volna a Zöldpardonba Quimbyre, hetek óta nem volt munkám hétközben,most becsúszott szerdára egy. Nézem az időpontot: természetesen egybeesik.
Lassan egy éve voltam utoljára valahol.
Most viszont megesküszöm “Ó mizéria, Donna Klára”
hogy ha átmegy rajtam egy úthenger, zsákbadugnak, a Dunába dobnak, vagy kilőnek a holdra, én akkor is ott leszek Szigeten Quimby-n.
Mert ez már több, mint idegesítő.
Ui: Ma megsirattam egy halat, mert azt hittem elhalálozott. Fél óra múlva erőt vettem magamon, és miután kiderült, hogy csak egy vízbe fulladt, döglött meztelencsiga, végre volt miért örülnöm…
I can’t get no satisfaction
I can’t get no satisfaction
I try and I try and I try and I try
I can’t get no, I can’t get no
When I’m drivin’ in my car
And that man comes on the radio
He’s tellin’ me more and more
About some useless information
Supposed to fire my imagination
I can’t get no, oh no no no
Hey hey hey, that’s what I say
When I’m watchin’ my TV
And that man comes on to tell me
How white my shirts can be
But he can’t be a man ’cause he doesn’t smoke
The same cigarrettes as me
I can’t get no, oh no no no
Hey hey hey, that’s what I say
When I’m ridin’ round the world
And I’m doin’ this and I’m signing that
And I’m tryin’ to make some girl
Who tells me baby better come back later next week
‘Cause you see I’m on losing streak
I can’t get no, oh no no no
Hey hey hey, that’s what I say
I can’t get no, I can’t get no
I can’t get no satisfaction
No satisfaction, no satisfaction, no satisfaction
Nem szoktam ilyen jellegű posztokat írni, de ez most valahogy nem hagy nyugodni…
Hétvégén elkövettem azt a hibát, hogy végignéztem egy olyan tv-műsort, amin azóta se térek napirendre. Az egy dolog, hogy olyan baromságokat adnak egész nap, hogy néha nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. De az, hogy arra építenek egy egész adást, hogy emberek másokat ócsárolnak, egyszerűen érthetetlen. Éppen Michael Jackson volt terítéken. Az én véleményem a következő: akármennyire is idióta (mert a zsenialitást néha egy hajszál választja el az őrültségtől) , amit letett az asztalra, én azelőtt fejet hajtok. Nem vagyok rajongó, csak egyszerűen megdöbbent az, hogy emberek, akik lópikulát sem tudtak felmutatni életük során, (azon kívül , hogy nap mint nap szerepelnek a bulvársajtóban) hogy a pitlákba gondolják azt, hogy pont ők különbek másoknál. (holnap talán Van Gogh lesz porondon, mert levágta a saját fülét, a seggfej, ugye… )
Görbe tükröt rohadtul nem Jackó, Marilyn Manson, meg a hozzájuk hasonló bolond zsenik elé kéne tartani, hanem magunk elé. Azt meg főleg gusztustalannak tartom, hogy az adás megkoronázásaképp rászabadult a fikahadjárat Lolo Ferrarira. Aki köztudomásúlag már nincs is ezen a világon élő mivoltában. Persze, neki már mindegy, de na… halottról jót, vagy semmit.
És azzal is tisztában vagyok, hogy mind Jackó, Manson magas ívben tojik arra, hogy mit gondol róla egykét wannabe magyar celeb. (Lolonak meg már gyakorlatilag tökmindegy) De akkor sem értem azt, hogy bármennyire is olcsó ennek a híg fosnak a gyártási költsége, nem lehetne inkább az emberek fejét értelmesebb dolgokkal tömni? Miért azt sulykolják mindenkibe, hogy másokat alázni, szidalmazni, lesajnálni menő dolog?
Egy blogon olvastam, a kommentek között a következőt, mekkora igazság:
“Magyarország falai irígységből rakott téglákból épültek melyek közt a butaság a habarcs.”
Nem tudtam mire vélni, milyen okból kifolyólag mondogatják le az előre lefixált karácsonyi céges partikra megrendelt fellépéseimet. Minap ezt a felháborodott olvasói levelet találtam az indexen: ” KÖZÉRDEKŰ! Valamennyi munkahelyemen életemben rengeteg illik-muszáj-bulin vettem részt: névnap, születésnap, szilveszter, karácsony… Ezek nemcsak pénzbe kerülnek az amúgy is kispénzű embernek, de italozásra késztetik azt is, akinek ehhez semmi kedve. Igenis a Munka Törvénykönyve mondja ki a munkaidő alatti ünnepségek általános tilalmát! Ez védené a döntő többséget, akik nagyon rühellik az ilyesmit és csupán az állásuk féltése miatt vágnak hozzá jópofát.” A cikkben elhangzik még: “arra kértük akkor olvasóinkat, hogy írják meg, ha kirívó költekezést tapasztalnak”
És akkor megvilágosodtam, hova tűntek a karácsonyi céges partik a palettámról.
Majd ma reggel még egy olyat is lemondtak, amin csak ajándékokat kellett volna átadnom a hókirálynő ruhámban. Állítólag elterjedt irodán belül a titkárságon, hogy erkölcstelen orgiába fog torkollani a ma esti vacsora, mert sztriptíztáncosnő is lesz. (aki nem vetkőzik, hanem talpig felöltözve: kucsma és bunda átad egy-egy csomagot mindenkinek. )
Még szerencse, hogy céges bulik helyett vannak 50 éves szülinapos műsorok, mostanában erről szól a december.
De hogy egy kis jobb kedvre derítsek mindenkit, ezt nézzétek meg. Majdnem leestem a kanapéról, annyira röhögtem.
“Vettem neked lepcsit es.
Laskaszűrőt, tepsi szettet.
De te ezt nem értékelted,
Me’ Csengő Zolival megcsaltál.”
Lassan készülődik a karácsonyi meglepetés, szintúgy, mint tavaly. De valahogy elszállt az ihletem, hiába van egy kép a fejemben, de lusta is vagyok megvalósítani, meg pénzem sincs kiegészítőkre… Ikeába kéne menni, piros szőnyeget kéne venni… De csak ülök itthon, mint egy nagy rakás szerencsétlenség és azon agyalok, gázszámlát fizessek -e be, vagy szőrös szőnyeget vegyek -e a karácsonyi fotózásunkhoz… Vagy még jobbat mondok, jó magyar módjára eljátszottam a gondolattal, rajta hagyom a címkét, és visszaviszem másnap, hogy nem tetszett. Lassan ideje lenni megtanulnom olyan embernek lenni, aki “zsivány”. Ugyanis ezzel a mentalitásommal, a túl becsületes formámmal nem lesz belőlem “sikeres ember” …
Én vagyok az a marha, aki mindenkinek mindent kifizet, megvesz, terézanyát játszik, lelkiismeretfurdalást érez még azért is, ami nem az ő hibája, ez a tipikus: én kérek elnézést, nekem kellemetlen, stb…Néha akkor sem merek szólni, ha igazam van, nehogy valaki csúnyán nézzen rám…Óóóó, na majd szilveszterkor megfogadom, ezentúl “zsivány” akarok lenni, aki a jég hátán is megél, aki nevetve gázol át az életen , fittyet hányva az etikettre, jómodorra, szabályokra. Nem akarok én rossz ember lenni, csak kérem a jóistent, adjon már nekem egy kis kurázsit karácsonyra, csak jobban életrevaló akarok lenni, ha értitek mire gondolok…
